Szakáll típusok: neked melyik állna jobban?

szakáll fazon

Az emberek többsége szereti magára felhívni a figyelmet és ezzel kivívni mások rajongását. Egyáltalán nem mindegy ugyanis, hogy valakit azért csodálnak meg az utcán, mert feltűnően vonzó külsővel rendelkezik, vagy éppen ellenkezőleg, valami nagyon nem sikerült jól, amikor öltözött vagy éppen nyiratkozott. A férfiak esetében, a hajkorona a mellett, a szakáll az a témakör, amit megéri kicsit alaposabban körüljárni. Több szempontból is függ, hogy kinek melyik szakáll fazon áll jobban. Erre muszáj odafigyelni, amennyiben nem szeretnél mellényúlni.

Bár a modern technikai eszközök révén, amilyenek a különféle haj- és szakállnyírók, villanyborotvák, egyszerűen elvégezhető odahaza a legtöbb fazon elkészítése saját magadnak, tükörben, de mégis más lesz az eredmény, ha profira bízod. Tény, hogy van többféle szakállfazon, ami kimondottan remekül fest bizonyos színészeken. Ez még nem jelenti azt, hogy nálad ugyanazt a hatást éri el.

Az arcforma hihetetlenül sokban befolyásolni tudja, hogy pontosan milyen stílusban érdemes gondolkodni. Az a76.hu weboldalon nagyon részletes leírást található erre vonatkozóan. Felsorolásra kerül itt a 10 leginkább kedvelt és ismert szakálltípus, valamint konkrét példák találhatóak arra vonatkozóan, hogy mégis kiknek ajánlott. A személyiség, karakter, életmód szintén befolyásoló tényezők. Azok, akik például steril környezetben dolgoznak, vagy éppen konyhán, nem túl szerencsés, ha nagy szakállt növesztenek, hiszen gátolhatja, megnehezítheti a feladatvégzésüket.

Pontosan ezért bízd magad az A76 barber shop munkatársaira! A csajok gyakran már ránézésre megmondják, hogy mégis mi az, ami remekül áll és ezt meg is valósítják. Bízd rá magad a gondos kezekre és amikor kilépsz a szalonból, egy teljesen új stílussal teheted meg, ami jobban kihangsúlyozza a jellemedet. Nem szabad elfelejteni, hogy az arcszőrzet rendszeres ápolást igényel, ha szeretnéd fent tartani a varázst. Ebben ugyanúgy hasznodra lesznek a barber csajok, akik ollóval és pengével ugyanolyan ügyesen tudnak bánni.

bross tű Previous post A hétköznapi öltözéket is képes feldobni a bross tű
Csomagoló Fólia Áruház Next post Útmutató a futártasak méretekhez: ez is fontos rendelés előtt