Mi a különbség az igazgyöngy árak között?

Általában vásárláskor az ár igen meghatározó tényező. Ez érthető, hiszen mindenki eltérő összeget akar különböző szolgáltatásokra vagy termékekre költeni. Mivel a legtöbben követni szeretnék a divatot, az igazgyöngy árak elérhetőek bárkinek, aki fel szeretné dobni a készletét egy hasonló kiegészítővel. Amit tudni kell ezen mesés darabokról, az a létrejöttük. Köztudott, hogy a kagylókban jönnek létre, mégpedig a homok összegyűlésével. Mivel igen nagy hangsúlyt fektetnek manapság a természet védelmére, nem lehet csak úgy összeszedni ezeket a kagylókat, ugyanis rongálná vele az ökoszisztémát. Ezért az igazgyöngy árak attól függnek, hogy milyen vízben ment végbe a mesterséges tenyésztés. Lényegében kétfajta kapható: az egyik az édes-, míg a másik a sósvízi gyöngy.

Előbbi mindössze néhány hónapon belül létrejön, azonban a folyamatos viseléssel láthatóvá válik a kopása. Ezzel szemben, a sósvízi sokkal ellenállóbb és több év is szükséges a gyöngy megformálódásához. Ezáltal érthető, hogy miért térnek el az igazgyöngy árak, hiszen maga a termék minősége sem azonos. Arról nem is beszélve, hogy mennyire sugallja az eleganciát. Komolyabb hangvételű eseményen jelenhet meg vele, legyen az kiállítás, színházi darab, netán ünnepi vacsora. Ráadásul remekül lehet párosítani a gyöngy fülbevaló temérdek változatával. Bizonyos esetekben ez az ékszer még gyémánttal is fel van díszítve és egyes részen megtalálható benne az arany. A legtöbb esetben olyan gyöngy fülbevalóval találkozhatunk, amelyiket egyszerűen csak bele kell dugni a fülbe, majd a végét a fülünk mögött rögzítjük. Az apró kis rész elkészülhet fehér, rozé vagy éppen sárga aranyból. Természetesen magának a gyöngynek a színe is nagyban eltérhet, amit szintén érdemes figyelembe venni a szettek megalkotásakor. Bizony egyáltalán nem mindegy, hogy milyen típushoz milyen öltözéket és egyéb kiegészítőt társít. A gyöngy fülbevaló megtalálható minden komolyabb hangvételű ékszerüzletben. Persze a webáruházakban még az árakat is összehasonlíthatja, mielőtt bármelyiket megvásárolná.


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.